Napi ingatlanos - a kínai vevős
2 napja valami miatt megint szóbaálltam egy ingatlanossal. Állította, hogy van egy tuti kínaija, akinek pont ez a lakás kell, mert eddig az összesről lecsúszott. Nincs szerződés, se semmi, ha elviszi/lefoglalózza a kínai, akkor ő kap 3%-ot, amit az én áramra fog rárakni.
Megegyeztünk, mondtam neki, hogy ha a minimumáram fölött adja el, a különbözet fele az övé, úgyhogy hajrá.Keressen írni-olvasni nem tudó balekot ha tud.
Tegnap este hívott, akkor azért kiderült, hogy a kínaija bizony csak engedéllyel vásárolhat ingatlant, ami legalább 2 hónap (Khm. esélytelen), plusz se magyarul, se angolul nem beszél - ez egyre cifrább. Hűha - a néni beszél kínaiul? Jaj, nem, ő nagyon speciális módon beszélget vele.
Ez érdekesen hangzott, a kíváncsiság meg nagy úr - hozza, 10 percet kapnak. Hozta is, fél óra késéssel. Állítólag elvesztette a kínaiját valahol a Nyugati környékén és eltévedt a kis bárány.
Végre odaértek a házhoz, hívott, hogy be tudnám-e gyűjteni a védencét, mert most rakta ki a kocsiból és nem talál parkolót. Kemény, nagyon kemény. Néhány szót azért értett a kínai nő magyarul, de nem igazán lehetett vele kommunikálni.
Feltereltem a lakásba - kezébe nyomtam egy alaprajzot és szabadon engedtem. Grimaszokat vágott és azt magyarázta, hogy nem jó - a nappali túl nagy, a kisszoba túl kicsi.
Na hurrá. Ez az ingatlanos se mutatta meg az alaprajzot, pedig a lelkére kötöttem. Megérkezett a néni. Jajj, az nem jelent semmit, mint mond a kínai nő, nem tudja mit akar, neki ilyen lakás kell. Jipiiiii, hamarosan nagy titkok tudója leszek és kiderül, mi az a speciális mód, ahogy kommunikálnak. "Ruha jönni ide, nincs szekrény" "Fiú lakik itt, te ott" "Ide jönni konyha, oda kanapé" "fal elmenni". Mindez az ingatlanos szájából persze.
Anyám, ez a nő egy zseni.
Persze a kínai nő kézzel-lábbal tiltakozott, hogy neki ez kicsi, neki 3 szoba kell. Az ingatlanos végül elnézést kért és jelezte, hogy ugye nem gond, de az ingatlant kiajánlotta másnak is, aki már komoly. Baxxus. Ez a nő tényleg zseni. Sikeresen bejutott a lakásba és jól megnézhette magának - és még képei is vannak.
A házból kifelé menet még láttam, ahogy a kapualjban a kínaiját ölelgeti és magyaráz. "fiú járni szomszéd iskolába, te venni lakást itt a Pannónia utcában".