12 jel, ami arra utal, hogy az ingatlanos sunnyog

Hihetetlen, de megléptük, lefoglalóztuk a kiszemelt remetekunyhót.

Semmi komolyra nem kell gondolni, egy 80-as évekből visszamaradt, évek óta pusztuló kis faház a kiszemelt áldozat, minden, ezekben a kunyhókban szokásos luxussal: van benne víz, villany, na meg Sanyi, a pók a sarokban a népes pereputtyával. Kell ennél több? Mindez egy kissé kihalt, de mégis jól megközelíthető, vaddisznók által igencsak kedvelt domb tetején. A telek fele egy hatalmas lejtő, a másik pedig egy kissé dimbes-dombos tágas tér. Építkezésre mondanám, hogy teljesen alkalmatlan, de ez nem lenne igaz, csodás házat lehetne rá felhúzni, ha valami miatt megőrülnénk és nyernénk a Lottón - de nem fogunk. Pont ilyet kerestünk. Még menthető, ici-pici házikó hatalmas telekkel. A környék kihalt, de mégis vannak szomszédok, mindenki kellő távolságban - és az egész valami nagyon-nagyon más, mint a megszokott életünk. Valami, ami miatt néha megéri kiszakadni a budapesti őrületből és bevállalni a félnomád életformát - visszatérni a 80-as évek hétvégi házas korszakába - viaszosvászon terítő, pvc burkolat, kiselejtezett ágyak :D.

Nem állítom, hogy sokat aludtunk az utóbbi időben, kedves ingatlanosunk, akin keresztül az ingatlan kizárólagosan elérhető volt, mindent elkövetett, hogy fokozza a hangulatot - mindezt úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A megérzéseinkre kellett hagyatkoznunk és abban a tudatban döntenünk, hogy 99%, hogy sunnyog, 1%, hogy véletlenül igazat mond.

A mai napig nem tudjuk, mi motiválta, mi motiválja - egyszerűen úgy éreztük, hogy még véletlenül sem szeretné a kiszemelt ingatlant eladni - vagy csak nem pont nekünk és nem pont ennyiért.

Lássuk a tényeket, amik nekünk álmatlan éjszakákat okoztak - avagy mi utalhat arra, hogy az ingatlanos még véletlenül sem szeretné eladni a kiszemelt ingatlant a vevőjelöltnek.

1. Annak ellenére, hogy helyi ingatlanos és kulcsa is van az ingatlanhoz és az ingatlant aktívan, hirdetésekben is népszerűsíti, hiába próbálunk vele időpontot egyeztetni, lepattint. Az eladó telken persze nincs eladó tábla.

2. Újra és újra lepattint. Heteken át.

3. Amikor végre összejön az időpont és az ember percre pontosan ott áll a megbeszélt helyen, neki fontosabb dolga akad és az ingatlant egyáltalán nem ismerő "segédjét" küldni, hogy nyissa a kaput. Azt a segédet, aki a villanyórába korábban sikeresen beletörte a kulcsot és állítólag azt sem tudta, hogy van ilyen eladó ingatlan a portfólióban.

4. Amikor az ingatlan megtekintése után ajánlatot szeretnénk tenni, nem túl lelkes, a furcsa tulajdonosokra hivatkozik amikor az árról egyeztetne az ember. Alkudni állítása szerint nem lehet, sokáig várakoztat, nyilvánvalóan meg sem próbál közvetíteni.

5. Titkolja a helyrajzi számot (mivel házszám nincs, kizárólag ezzel lehet beazonosítani az ingatlant), nem mutatja meg a tulajdoni lapot, arra hivatkozik, hogy csak ha már a tulajdonosok elfogadták az ajánlatot. Állítja, hogy az önkormányzatnál kamuznak az ingatlan környéki fejlesztési tervekkel kapcsolatban, mert nem szeretnék, ha valaki ezt a telket megvenné.

6. Amikor kiderül egy komolyabb rejtett hiba (természetesen a hrsz levadászása, tullap lekérése és a "szervek" kifaggatása után), megvonja a vállát és kijelenti, hogy van másik vevőjelölt akit nem zavar, nincs további alku. A hirdetést persze nem írja át, hiába az új infó. Na nem mintha a hirdetés szövege stimmelne, teljesen félrevezető.

7. Az alkufolyamat (vagy legalábbis általunk annak gondolt valami) közepén felszívódik, levélre nem válaszol. Anélkül, hogy az ember konkrét ajánlatot tehetett volna, vagy bármiféle konkrét kommunikáció elindulhatott volna - mindez egy, évek óta árult teleknél. (Tulajdonos levadászása projekt ekkorra már alaposan beizzítva - tulaj persze online nem elérhető, 2 évszázaddal le van maradva)

8. Amikor az ember lenyeli az egészet és végre eldönti, hogy OK, tényleg nem ezen a kis alkun múlik, és elfogadja az eladó ajánlatát, az ingatlanos csak annyit mond, hogy "holnap jönnek még megnézni, majd délután visszaszól, hogy szabad-e még a telek". Mindezt az ajánlat telefonon történt egyértelmű elfogadása után - és nem, nem felfelé licitáltatás miatt, az fel sem merül.

9. Amikor az ember tisztázza, hogy 100%, hogy kell a telek (és eldönti, hogy még aznap este beszél a tulajjal), akkor hirtelen sürgős lesz a szerződéskötés. Érdekes módon szó sincs ajánlati biztosítékról sem semmi más, ingatlanosoknál megszokott cuccról - csak legyint egyet, hogy akkor szerződjünk.

11. Utólag kiderül, hogy már rég lejárt a szerződése a tulajdonossal, fene tudja miért árulja még mindig a telket, miért van nála a kulcs, meg úgy egyáltalán, hogy mi alapján kapja a jutalékot a tulajtól. A tulaj egyébként nem furcsa, csak érzelmileg kötődik a telekhez - ami nekünk jó, mert a telket emiatt az elmúlt néhány évben kertész gondozta, és a házra is figyeltek, hogy ne ázzon be. 

12. A kulcsok átvételekor már állítja, hogy van olyan vevője, aki egyben megvenné ezt, és a mellette lévő telket. Plusz a másik érdeklődő is elvitte volna. 5 éve árulja, és hirtelen 2 nap alatt rajtunk kívül 2 érdeklődő? Naná.

Fene sem érti ezt az egészet - max. sejteni véli.