Egy ingatlanvadász végnapjai

Itt az ősz. Nincs mit tenni. Az idő ramaty, szutykos, ha csak egy kicsit is esik, minden nyálkás, csúszós. A Dunakanyarban legalábbis mindenképp. Ilyenkor szép telket venni. Ha valamibe most beleszeretünk, azt nyáron is szeretni fogjuk.

Sikeresen belefutottunk ebbe a szottyos időbe, és még mindig nincs meg az a telek, amibe bele tudnánk szeretni és ahová néha néhány napra szívesen kiköltöznénk.

Nem szánnánk sok pénzt telekre - Nagymaros per pillanat piacon lévő ingatlanjai (a tavaszról / nyárról megmaradtak) pedig drágák. A jól megközelíthető, panorámás részeken mindenképp. Sok a 80-as években épült, sokkoló állapotban lévő faház. Olyanok, hogy az ember még csak gondolni sem szeretne a felújításukra. Nem feltétlenül a valódi állapotuk miatt, sokkal inkább a tulajdonosok igénytelensége miatt - a legtöbbnél mintha szeméttelepnek használták volna őket, mintha a hétvégi ház jelentette volna az egyetlen reális megoldást a lomtalanításra. Itt egy kupac rohadó lom - ott egy kupac rohadó lom. Dohos, bogaras ágyak, félig szétrohadt asztalok, törött székek, penészes falak. Kiábrándító. A többség ráadásul nagylelkűen, berendezéssel együtt adná el a házat, csak, hogy neki már a kitakarításával se kelljen foglalkoznia. Brrrrr. Vannak persze aranyos, első blikkre jó állapotban lévők is, a fekvésükhöz képest jellemzően durván túlárazva - csak, mert ezeknél a tulajdonos vett egy nagy levegőt, és kitakarította a szemétdobmot, kifestette, esetleg le is csempézte a padlót, majd néhány, már a 90-es évek után készült, extrém esetben akciósan beszerzett Ikea bútorral felturbózta. Nagymaros gyönyörű, hangulatos hely - úgyhogy ha addig nem lesz más, kivárjuk a tavaszt. Úgy tűnik, az idén már bezárt a bazár, aki el akarta adni már rég meghirdette, vagy már el is adta a telkét, aki még filozofál, az pedig kivárja a jó időt.Valószínűleg mi is velük együtt várunk. Addig viszont biztos, hogy néha visszajárunk a Halashoz - nálam "sarki büfé" kategóriában max. pontot kapott.

Verőcén is körülnéztünk - nagyon szép helynek tűnik, hangulatos Dunaparttal, nagyon közel Budapesthez. Ennek ellenére nem fogott meg. A dunaparti cukrászda dugig van és méregdrága, a központhoz egész közel eső, hegyen lévő (meglepően olcsó) környékek az aszfaltos utak ellenére is kifejezetten elhagyatottnak tűnnek, lejjebb viszont nincs olcsó és hangulatos, eladó telek. Igaz, az ingatlanok Nagymaroshoz képest sokkal de sokkal olcsóbbnak tűnnek, de a környékről mégiscsak a kísértetfalvak jutnak az ember eszébe. Nem tudom, mit kezdenénk itt magunkkal. Verőce kilőve.

Kismaros, azon belül is Börzsönyliget volt a következő állomás. Az egyik erdei házikóba a hirdetés alapján teljesen beleszerettünk, az egyik helyi ingatlanos cég hirdette. Aszfaltos utca, tökéletesen felújítható házikó, szép kert, körben hatalmas fenyők, központtól 20 percnyire gyalog. (Majdnem) minden egyben. Kicsit drágának tűnt, de egyszer élünk, vagy sikerül lealkudni, vagy más viszi el. Az ingatlanos rendes volt, nem sunnyogott, megadta a címet. Kiszaladtunk, hogy legalább kívülről megnézzük. Khm. A hangulat csillagos ötös. A ház a képekhez képest sokkal lepusztultabb, de még menthető. Azt viszont elfelejtette mondani, hogy ahhoz, hogy autóval is be lehessen állni a telekre, még legalább 1 milliót rá kellene költeni - ráadásul az utcán sem lehet normálisan parkolni, így az még ideiglenesen sem opció. Állítása szerint azért nem szerepelt ez a tény a hirdetésben, mert ha ő nem írja le külön, hogy van kocsibeállási lehetőség, akkor nincs. Ma is tanultunk valamit. Semmi gond, max. 1 millióval alacsonyabb ajánlatot teszünk, kizárt dolog, hogy tolonganának érte, eleve kétszer annyiért hirdetik, mint a környékbeli házakat. Ekkor jött képbe a szomszéd. Épp építkezik, meg szerette volna venni ezt a telket is, de NEKI nem hajlandók eladni. 1 milliót fizetne azért, ha mi megvesszük és eladjuk neki. Kemény. Még az illetéket, az ügyvédi díjat, és a különbözet adóvonzatát is állta volna - fizetni viszont csak tavasszal tud. Vicces egy figura. Sikeresen le is beszélt egyébként a telekről - legalább fél órán át problémázott azok miatt a hatalmas fák miatt, ami miatt nekünk a telek tetszett, megmutatta, honnan és hogyan engedik le a hegy oldalából a felső szomszédok a WC-jük tartalmát a telek végében csörgedező, békésen habzó patakba, hosszasan ecsetelte, milyen xarszag lengi be a környéket nyaranta és elmesélte, hogy fürdött be a saját telkével emiatt. Igen, ő nyert. Jó messzire elmenekültünk, még a környékről is.

Maradt Zebegény. Korábban kilőttük, mert nem igazán voltak számunkra szimpatikus, megfizethető ingatlanok, az árak is érzésre másfeles szorzóval indulnak Nagymaroshoz képest - de beleszerettünk. A hangulatába, a nyugalomba, a levegőbe. Itt nem igazán beszélhetünk komoly távolságokról, még a külterületi telkek is a bűvös 20 perc sétatávolságon belül vannak, így úgy döntöttünk, hogy a hegyen is körülnézünk. Felmentünk a Sárkánydombra, sárkányt eredettünk, lementünk a Dunapartra, megnéztük a strandot, körbejártunk mindent, legalább 2, szűkösebb utcába be is szorultunk. Imádjuk. Úgyhogy most Zebegény az első számú célpont. Sokkal messzebb van, mint Verőce, de úgy tűnik, megéri az extra benzint. Végre (4 hét kemény munkájával) meggyőztük a helyi ingatlanost, hogy megmutasson nekünk egy, érdekesnek tűnő telket - aztán kiderül. Az nyilvánvaló, hogy itt telekhez jutni ha nem közvetlenül tulajdonos árulja, csak csodával határos módon lehet. A környékbeli ingatlanosok eddigi tapasztalataim alapján egyáltalán nem barátságosak, többen is mondták, hogy a váci ingatlanosok pl. már ki se jönnek telket megmutatni - a helyi ingatlanoshoz meg ha jól sejtem komoly referenciákkal kell érkezni a helyi ingatlanok megtekintéséhez. Ha csak úgy felhívjuk az egyik kiszemelt ingatlan előtt ácsorogva (megtettük) bizony melegebb égtájakra küldi az embert, mert "nem ér ő rá arra". E-mailben szerencsére komoly sikerrel jártam, úgyhogy úgy tűnik, hogy a jövőben ennél a kommunikációs csatornánál maradunk. Egyébként egy kis faluról beszélünk, autóval hamar körbejárja az ember ha ingatlanvadászaton van (megéri - gyönyörű!), viszont érdemes odafigyelni arra, hogy a kapukra kiírt, látszólag tulajdonoshoz tartozó telefonszámok legnagyobb része bizony ingatlanosoknál csöng - gondolom azért házi készítésűek a táblák, mert túl kevés a jutalék, annál még nem jár nyomtatott tábla. Vagy a fene tudja.

Kemény világ ez.

Most ott tartunk, hogy a piacon lévő, szóba jöhető ingatlanokat mind végignéztük. Szombaton megnézzük a szóba jöhető utolsó kettőt (az egyiket magánszemély árulja), utána már csak akkor lépünk, ha új ingatlan kerül piacra - egyébként tavaszig úgy tűnik, hogy mi is téli álmot alszunk - és próbálunk magunkhoz térni a sokkhatás alól, ami a helyi ingatlanosok miatt ér minket.